4S Street - Negyedik utcától 100 színpadig

Korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy erdélyi zenekar, Magyarországon érvényesülni tudjon. Ahogy az interjúból is kiderül majd, a 4S Street zenekarnak sikerült, hála a rengeteg pozitív irányú változásnak, ami végbement a zeneiparban. Ez nem csak Őket, de minket is örömmel tölt el, hiszen így még több olyan tehetséges zenészt, zenekart, formációt ismerhetünk meg, akik igenis hatással vannak a közönségre.

Ismerjétek meg Ti a 4S Street zenekart, pillantsatok be egy kicsit a kulisszák mögé ebben a velük készített interjún keresztül. 

Zenekartagok: 

Alin Nicuta –  ének, akusztikus gitár
Mihály Csaba – billentyű
Fülöp Loránd –  gitár
Szabó László – basszusgitár
Pál Andor – dobok

Mielőtt elkezdjük boncolgatni a zenekar körülötti témákat, pár mondatban össze tudjátok foglalni a munkásságotokat?

A 4S Street 2018-ban alakult Gyergyószentmiklóson. A zenekart Alin Nicuta (ének, akusztikus gitár), Mihály Csaba (billentyű), Fülöp Loránd (gitár), Szabó László (basszusgitár) és Pál Andor (dobok) alkotják. Legelső albumunk 2019-ben jelent meg Fellegvár címmel, amely kilenc dalt tartalmaz. Azóta több single kiadvánnyal is jelentkeztünk, amelyet a novemberben megjelenő második nagylemezünkön fogunk közönség elé tárni, az újabb dalaink társaságában. Fennellásunk óta több, mint száz koncerten vagyunk túl, ezalatt a legkisebb rendezvényektől, a népszerű klubokon át, egészen a legnagyobb fesztiválokig jártuk a színpadokat Erdélyben és Magyarországon egyaránt.

Mióta foglalkoztok hivatás szerűen a zenéléssel?

Már a megalakulásától kezdve gyakorlatilag mindenki prioritásként kezelte zenekari teendőket. Ez azt jelenti, hogy bár eleinte mindenkinek volt civil foglalkozása, minden esetben a zenekari teendők jelentették az elsődleges szempontot.

Sokan nem szoktak megnevezni egy konkrét kategóriát a stílusukkal kapcsolatban. Nektek vannak ilyen konkrétumaitok?

A zenénk alapvetően a klasszikus pop-rockon belül mozog. Nem áll távol tőlünk különböző zenei műfajok stílusjegyeinek beépítése, ezért gyakran előfordul, hogy folk, indie, disco vagy akár rockosabb elemekhez is hozzányúlunk.

Ezt a sokszínűséget figyelembevéve van olyan, ami a védjegyetekké vált?

Ezt igazából a közönségnek kellene eldönteni, de egy dolgot bátran kiemelhetünk. Már legelső pillanatban eldöntöttük, hogy kizárólag magyar nyelven szeretnénk alkotni és azt gondolom, hogy ez zenekar általános hitvallását jelenti mindmáig.

Mi motivált Titeket az elindulásban?

Jó látni azt, hogy mára kulturális szempontból nem léteznek határok. Míg korábban elképzelhetetlen volt az, hogy egy erdélyi zenekar magyarországi porondon labdába rúgjon, mára ez gyökeresen megváltozott. A lehetőségek és a hozzáállás is nagyban változott, rengeteg pozitív példa van erre. Ez mindenképp örömmel töltött el már a legelső pillanattól fogva.

Hogyan kezdtétek a pályafutásotokat?

2018. januárjában, egy helyi kocsmában döntöttük el, hogy közös zenekart alapítunk. Korábbi felállásukból már mindenki ismert mindenkit de ebben a formában végül áprilisre álltunk össze. Gyakorlatilag a legelső pillanattól kezdve koncerteztünk. Eleinte még nem volt elegendő saját dalunk ahhoz, hogy egy teljes műsort teljesítsünk, ezért akkor még feldolgozásokat játszottunk nagyrészt. Természetesen már akkor tudtuk, hogy középtávon teljes arányban a saját dalainkra szeretnénk felépíteni a műsort így rögtön el is indultunk ebbe az irányba. Sorra jártuk az olyan rendezvényeket, ahol lelkes, fiatal közönséget tudtunk magunk köré gyűjteni akik mindmáig mellettünk állnak és támogatnak.

Van valami története a névválasztásnak?

A legelső próbatermünk a település bejáratától számolva a negyedik utcában van. Fontos jelentőséggel bírt számunkra az a hely. Aztán valami egyedit akartunk belevinni a névbe, így lettünk 4S Street (Négyes sztrít)

4S Street

Mióta léptek fel aktívan?

A zenekar gyakorlatilag megalakulása óta megállás nélkül koncertezik. Hivatalosan 2018 május 2-án volt a legelső koncertünk. Az azt megelőző három hónapot a felkészülésre fordítottuk és az a nyár végül több, mint húsz koncertet hozott.

Hogyan készültök egy koncertre?

A mi esetünk talán egy kicsit kivételes ilyen szempontból. A nyári koncertekre egyre inkább az jellemző, hogy a kezdeti időszak ellenére folyamatosan nőnek a távolságok. Első évben egy-két kivétellel inkább csak itthon koncerteztünk, de az idei évre már teljesen megváltozott ez. Nem ritka, hogy egy-egy koncert kedvéért 10-12 órás utakat vállalunk be. Innen kezdve egy koncert nekünk több napot felölel de ez már természetessé vált. Az azt megelőző napokban pihenünk, aztán pedig a több órányi út során nagyjából mindent elbeszélünk és ebből kifolyólag minden koncertet egyformán komolyan is veszünk. Teljesen mindegy, hogy teltházas klubban, a Budapest Parkban vagy egy kisebb lakossági rendezvényen kell fellépni. Miután több száz kilométert vezettünk és átutaztuk az éjszakákat, mindennek tudunk örvendeni a sikeres érkezés után.

Meséljetek, melyik volt a legemlékezetesebb koncertetek?

Még a legelső évben volt az, hogy az egyik koncert előtt a dobosunknak egy bányatóban fürdeni támadt kedve. Beleugrott, percekkel később pedig úgy jött ki, hogy egy hatalmas vágás volt a lábán. Valószínűleg valami üvegbe léphetett, az okozta a sérülést. Rögtön a helyi sürgősségi osztályra vittük, ahol több öltéssel varrták össze a sebet. Ez valamikor délután hét óra körül lehetett. A történet csattanója az, hogy két órával később színpadon állt és a lábdobot bal lábbal ütötte, a duplázó segítségével. Hihetetlen, de gyakorlatilag hibátlanul ledobolta a koncertet. (ezt valószínűleg azok fogják érteni, akik ültek már dobnál). Egy átlagembernek ezt úgy kell elképzelni, mintha az autóban felcserélnénk a pedálokat. Teljesen át kell rendezni a gondolkodást.

Hogyan élitek meg a hétköznapokat?

Ilyen szempontból talán a már említett koncerttilalom volt a legérdekesebb. Hetek teltek úgy el, hogy gyakorlatilag semmilyen inger nem érte a zenekart. Szerintünk a holtszezonok és holt időszakokra való átvészelést úgy lehet a legkönnyebben elérni, ha a zenekar talál magának egy kapaszkodót. Tavalyi évben például az online koncertekkel bütyköltünk heteket. Egy-egy keveréssel, forgatással sokkal többet foglalkoztunk mint korábban, majd bizonyos munkaszakaszok lejárta után újabb célokat tűztünk ki magunk elé, amik egyben tartottak. A hétköznapjaink is ilyenek. Van aki folyamatosan a dalszerzéssel foglalkozik, van aki a zenekar adminisztratív ügyeit intézi és van olyan is, aki a novemberi lemezbemutató koncert anyagán dolgozik. Annak ellenére, hogy most nincsenek koncertek a lemezmegjelenés és a novemberi lemezbemutató koncert gyakorlatilag mindennapos feladatban tart minket.

Sajnos a kialakult vírushelyzet eléggé érzékenyen érintette a koncertezéseket. Ti hogyan vészeltétek / vészelitek át ezt az időszakot?

A 2020-as év tele volt reményekkel, aztán gyakorlatilag minden tervünk meghiúsult. Néhány online és offline koncerten kívül gyakorlatilag 40-50 koncertünk maradt el, ami utólag nézve is gyakorlatilag pótolhatatlan. Minden esetre az az időszak jó volt arra, hogy méginkább összekovácsolódjunk és megismerjük magunkat belülről. Teljesen más aspektusba került a zenekar és azon túl, hogy nagyon hiányzott a turnézás és a koncertek, igyekeztünk a javunkra fordítani azt az időszakot. Bár eléggé ingerszegény volt a koncerttilalom időszaka, mi összehoztuk azt a nagylemezt, ami néhány héten belül mostmár mindenki számára elérhető lesz. Kompenzációs értelemben ez volt a legtöbb, amit egy zenekar ki tudott hozni ebből a helyzetből.

Mi az, amiről úgy gondoljátok, hogy a legjobban meghatároz Titeket?

A hitelesség!

Kiket szeretnétek elsősorban megszólítani a zenétekkel?

Nem szeretnénk különösebb célcsoportokat kijelölni. Egyre inkább arra törekszünk, hogy a színtiszta őszinteség kerüljön bele a produkciónkba úgy zeneileg, mint szövegileg. Onnan kezdve pedig abban bízunk, hogy egyre többen és többen találják meg magukat a dalokban.

Melyik a kedvenc albumotok?

Mivel eddig csak egy nagylemezünk jelent meg és most készülünk a másodikra, mindenképp a legújabbat szeretjük nagyon. Úgy érezzük, hogy ez a lemez megteremtette a saját hangzásvilágunkat és azt a zenei közeget, amiben mind az öten jól érezzük magunkat. Az első albumnál még kezdetleges, gyermeteg dallamok voltak jelen itt-ott fellelhető áthallásokkal de ebben a lemezben sikerült levetkőzni minden korábbi nehézséget.

Vannak e kedvenc dalok?

Ezzel is úgy vagyunk, mint az albumokkal. Minden egyes új dalnál azt érezzük, hogy eddig az a legjobb, az a kedvencünk. Ha egyetlenegy dalt kellene kiemelni, akkor az a Hova tűntél című dalunk lenne, amely gyakorlatilag az idei nyár sikereiért felelős. Miután kijött ez a dal meggyűltek a koncertjeink, megnőttek a megtekintések számai és a színpadok előtt is többen lettek. Bízunk benne, hogy az újabb dalok csak tovább fogják növelni ezt a tendenciát.

Melyik volt az első dal, amit megírtatok?

2018 telén, a Ne emlékezz vissza című dalunk.

Milyen elvárásaitok vannak magatokkal szemben?

Annak ellenére, hogy a zenekarban több magasan képzett zenész is van, ez a műfaj alapvetően nem a hangszeres virtuozitásról szól. Itt konkrétan mindenki annyi színt kell belevigyen a zeneiségbe, ami hozzáad a produkcióhoz és az nem válik túltelített giccsé. Nagyon szűk az a határ, ami ezt a mentalitást lefedi de igyekszünk közérthető módon, igényesen hangszerelt popzenét alkotni.

Ha a jövőt vizsgáljátok, akkor mik a hosszútávú tervek?

A hosszú távú tervek, nyilván azok a tervek, amiket minden magyar zenész kitűz magának viszont mi általában mindig csak rövid és középtávra tervezünk. A rövidtávú cél az, hogy a lemez gördülékenyen megjelenjen heteken belül, a középtávú cél pedig az, hogy ezt eljuttassuk a lehető legszélesebb körbe. Onnantól kezdve pedig azt szeretnénk, hogyha egyre többen és többen állnának a színpadok előtt.

Minket is örömmel tölt el, hogy olyan zenészekkel találkozhatunk, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a zene minden pillanatban az életük része legyen, és ezt az érzést át is tudják adni azoknak, akiknek zenélnek. Ezt meg is tapasztalhatjátok, ha november 27-én ellátogattok a 4S Street lemezbemutató koncertjére! Ezeken felül pedig ne felejtsétek el őket követni a közösségi médiában, és követni őket a YouTube-on!

Sok sikert kívánunk!